Az Agymenők sztárja, Jim Parsons nagyon meglepte a rajongókat, amikor a napokban a visszatérés lehetőségéről beszélt.
Jim Parsons az Agymenők legmeghatározóbb karaktere és színésze volt, a sorozatban ő alakította Sheldon Coopert. Számára az Agymenők 12 éve kiemelkedően sikeres volt, hiszen a sorozatban való szerepléséért 4 Emmy-díjat is kapott.
Ennek ellenére 2018-ban, a sorozat utolsó évad forgatásának kezdetekor mégis úgy döntött, hogy a 12. évad után nem szeretne tovább a sorozatban szerepelni. Így hiába terveztek a készítők – Chuck Lorre és csapata – további két évadot (a 13, illetve a 14. évadot), Jim Parsons bejelentése felborította a terveket.
Hogy miért döntött Jim Parsons a befejezés mellett? Egyrészt személyes okok miatt, másrészt pedig úgy érezte, hogy már nem tudja hitelesen tovább eljátszani az egyetemen dolgozó Sheldon Coopert.
(A sztár azóta Ryan Murphy Hollywoodban játszott szerepéért még egy Emmy-re is jelölték.)
Jim Parsons-t a napokban egy esetleges folytatásról is kérdezték, amire mindenki meglepetésére a következőt mondta: „Soha ne mond, hogy soha! Ki tudja..?”.
Bár a sorozatnak 2019-ben lett vége, a 13. és a 14. évad tervei azt sugalják, hogy ha Jim Parsons és a többiek valamikor a folytatás mellett döntenek, vannak még kész forgatókönyvek a fiókban, amelyek készen állnak a forgatásra.
A bizakodásra okot adó nyilatkozat ellenére jelenleg sajnos több dolog is a folytatás ellen szól:
1) A sorozat forgatása mindig is élő közönség előtt zajlott. A koronavírus miatt jelenleg pedig bizonytalan, hogy mikor folytatódhatnak a tévés produkciók forgatásai Los Angelesben.
2) Jim Parsons sorozatbeli partnere, Mayim Bialik tagadta, hogy szó esett volna közöttük egy esetleges folytatásról:
„Jim Parsons és én most a Call Me Kat című műsort készítjük és csak arra koncentrálunk. Sajnos nagyon sok jogi akadálya tud lenni annak, hogy egy sorozat folytatódhat-e vagy sem… azt hiszem, az Agymenők folytatásáról beszélni most még túl korai lenne.”
Az Agymenők Facebook oldalán a rajongók már a sorozat vége óta találgatják, vajon összeáll-e még valaha ez a szuper csapat a jövőben vagy sem. Mi továbbra is bizakodóak vagyunk. 🙂
Azért azt se felejtsük el, hogy Jim Parsonst, Az Ifjú Sheldon sorozatban továbbra is hallhatjuk néha! 🙂