A „The Big Bang Theory” sztárja, Kaley Cuoco (35) szakított férjével, Karl Cook-kal (30) – és már be is adta a válópert.
„Az egymás iránti mély szeretet és tisztelet ellenére” a kapcsolatunk megváltozott – mondta a pár pénteken a „People” magazinnak adott közös nyilatkozatában.
„Ezt a döntést együtt hoztuk meg” – mondta Kaley és Karl. Mivel a kapcsolatukat nyilvánosan élték, úgy döntöttek, hogy a szakításukat is közösen jelentik be – „Nincs harag vagy ellenségeskedés közöttünk„
Kaley – akinek a legnagyobb hobbija a lovaglás – egy romantikus lánykérés után 2018 júniusában ment hozzá a lovasedőhöz, majd két év múlva egy közös házba költöztek. (Nászutas képek)
Ugyanazon a napon, amikor a pár bejelentette a szakítást – a brit The Sun szerint – Kaley Cuoco Los Angelesben már be is nyújtotta a válási kérelmet.
Ez azt is jelenti, hogy a 35 éves Kaley Cuoco már másodszor válik. Mielőtt megismerkedett Karl Cook-kal, három évig (2013–2016) volt Ryan Sweeting (34) amerikai teniszező felesége.
Az Ifjú Sheldon 5. évad premiere 2021. október 7én érkezik. Aki látta az Ifjú Sheldon…
Tényleg. Mégpedig New York-ban. És Kevin Sussman(Stuart) a napokban vissza is ment ebbe a képregényboltba,…
A COVID miatt nem csak nekünk problémás eljárni sportolni/edzeni... Az elmúlt évben, az Agymenők Penny-jének…
Pár napja kaptuk a jó hírt, hogy az amerikai CBS csatorna - az első 4…
Kirk kapitányként híressé vált William Shatner 90. szülinapját ünnepli! /1931.03.22/ :) A színész önmagát alakítva,…
Az összes Agymenők rajongó tudja, hogy milyen fontos szerepet töltenek be az állatok (különösen a…
A weboldal Cookie-kat használ.