Agymenők 12. évad

Az ifjú Sheldon látogatása az Agymenők-ben

A tavaly év elején indult Az ifjú Sheldon, és a 12. éve futó Agymenők sorozat néhány karaktere – értelem szerűen – átfedésben vannak egymással. Ez nem is meglepő, hiszen a Az ifjú Sheldon az Agymenők Sheldonjának gyerekkorát mutatja be.

Jogosan gondolhatnánk, hogy a két sorozat szereplői soha nem találkoznak, hiszen 30 év van a két történet között.
Sztorikat már nagyon sokat hallhattunk a fiatal, iskolás Sheldonról az Agymenők sorozatban, de Az ifjú Sheldon szereplői még egyszer sem jelentek meg az Agymenők-ben. Ez változik meg 2018 december 6-án!

A CBS megerősítette, hogy pár szereplő Az ifjú Sheldonból megjelenik az Agymenők friss részében, decemberben. A híresztelések szerint láthatjuk majd

  • a fiatal főszereplőt (Iain Armitage),
  • Georgot, Sheldon fiatalkori apukáját (Lance Barber) és
  • Georgie-t, Sheldon testvérét (Montana Jordan).

Ahogy említettük, a két sorozat között 30 év van, ami elég nagy feladat elé állította a rendezőket. Értesüléseink szerint Amy és Sheldon egy VHS kazettát talál, amin Sheldon gyerekkora látható. A felvételeken látottak a legjobbkor jöttek Shamy-éknek, hiszen a videón látottak újra reményt adnak nekik a kutatásuk folytatásához.

 

Az Agymenők sorozat – 12 évad után – véget ér, viszont a sorozatban a Sheldon Cooper-t alakító színész – Jim Parsons –  producerként tovább is részt vesz Az ifjú Sheldon sorozat készítésében.

Érdekesség: Azért kíváncsiak lennénk, hogy mi lenne, ha Leonard egykori iskolatársa találkozna a Az ifjú Sheldon apukájával. A linkre kattintva megértitek, hogy miért… 🙂

Legfrissebb cikkek

Újra szingli Kaley, az Agymenők sztárja!

A "The Big Bang Theory" sztárja, Kaley Cuoco (35) szakított férjével, Karl Cook-kal (30) -…

2021-09-05

Friss képek a Cooper testvérekről! :) Az Ifjú Sheldon!

Az Ifjú Sheldon 5. évad premiere 2021. október 7én érkezik. Aki látta az Ifjú Sheldon…

2021-08-27

„Stuart” tényleg egy képregényboltban dolgozott? :)

Tényleg. Mégpedig New York-ban. És Kevin Sussman(Stuart) a napokban vissza is ment ebbe a képregényboltba,…

2021-07-18

„Penny” Kaley Cuoco így tartja magát fitten :)

A COVID miatt nem csak nekünk problémás eljárni sportolni/edzeni... Az elmúlt évben, az Agymenők Penny-jének…

2021-05-01

Lesz Ifjú Sheldon 5-6-7. évad is! :)

Pár napja kaptuk a jó hírt, hogy az amerikai CBS csatorna - az első 4…

2021-04-04

William Shatner 90 éves!

Kirk kapitányként híressé vált William Shatner 90. szülinapját ünnepli! /1931.03.22/ :) A színész önmagát alakítva,…

2021-03-28

A weboldal Cookie-kat használ.